„Véletlenül” belenéztem tegnap a kincstári híradóba. Persze nem volt egészen véletlen. (Az a mondat piszkálta föl a csőrömet, hogy e hét végétől változik a budapesti felszíni tömegközlekedés. Pedig a múltkor még arról volt szó, hogy júniusig nem.)
Azon túl, hogy az eleje – gondolom, nem ez volt az első eset – tömény Fidesz-kampány volt (Orbán, Orbán, Orbán, Orbán, Tarlós), megütötte a fülemet a Lego-gyár bővítése.
60 milliárd forintból sikerült újabb 250 munkahelyet létrehozni. Megvan az a rossz tulajdonságom, hogy ha két számot látok, hallok, akkor rögtön keresem az összefüggést. No igen, fejenként 240 millió. Derék.
Nyilván nem emberbaráti szívességből került hozzánk az üzem, valószínű nyereséget is fog hozni a tulajnak. Mivel szeretett vezérünk nem szereti az extraprofitot, ezért számoljunk csak évi szerény 3%-kal. Az dolgozónként 7 millió forint. Reméljük, a fizetésük is van annyi.
A következő tudósítás már 500 új munkahelyről szólt. Itt 29 milliárdot kellett beletolni, ami fejenként ugye 58 millió. Az állam is rakott bele 2 milliárdot, vagyis 4 misit dolgozónként.
Tiszta szerencse, hogy van, aki még lát fantáziát a gyarmatosításunkban. Hiszen ha teljesen saját erőből (mondjuk állami pénzből) akarnánk egymillió – ráadásul ipari – munkahelyet létrehozni 10 év alatt, az a teljes költségvetést mindenestől felemésztené. Ugrana a nyugdíj, az egészségügy, az oktatás.
Ugranának a képviselői tiszteletdíjak, az uzsitasik. Meglátnánk, mennyit érnek parlamenti embereink.
A vége egy kicsit demagógra sikerült. Viszont jól esett!
* A kép forrása: http://en.wikipedia.org/wiki/Lego, szerzője: Alan Chia
