Gyerekkoromban a mai Corvin-negyed metróállomás közelében laktunk. Gyakran kirándultunk a budai hegyekbe. Felültünk a 63-as villamosra, majd a Városmajornál átszálltunk a Fogaskerekűre.
Ma már ez az utazás egy helyett csak két vagy három átszállással valósítható meg. A nagy modernizálás közepette megkurtították illetve szétszabdalták a budapesti villamoshálózatot.
Éppen ezért örülök minden értelmes vonal-újraegyesítésnek és bővítésnek. A Híradó tudósítása – többek között – arról szólt, hogy meg lehetne a fent említett járatot is hosszabbítani a metróig, de az járművenként egy milliárd forintba kerülne. Ja, meg arról, hogy emiatt 2020-ig biztosan nem valósul meg.
Ez utóbbin akadtam ki. A hírszerkesztő talán a jövőbe lát? Az ilyen önbeteljesítő jóslatokkal eleve kizárjuk, hogy valami létrejöjjön. Hiszen előre tudjuk, eldöntöttük.
Mivel most intenzíven angolt tanulok, sokszor jut eszembe angolos hasonlat. Present Perfect igeidő (többek között): „… a múltban kezdődött és a jelenben is tart.”
Az említett szemléletmód viszont egy olyan dologra utal, ami a jövőben már le is zárult, pedig a jelenben még el sem kezdődött. Akkor ez milyen igeidő?
És ha csak ez az egy eset lenne... De annyira jellemző a gondolkodásunkra! Pedig 6 év olyan hosszú idő, addig bármi elképzelhető (meg annak az ellenkezője is). New York-ban például egy építési vállalkozó pikk-pakk felújított egy korcsolyapályát, amivel a város önkormányzata évekig totojázott. S mindezt ajándékba.
Van egy mondás: „Ha meg sem próbálod, biztos nem fog sikerülni.” Hát még ha el se tudod képzelni...
A kép forrása: A főváros tömegközlekedésének másfél évszázada – BKV kiadvány
