A klasszikus sztori szerint Szindbád, utazásai során egyszer a kalifánál vendégeskedett, és annyira megnyerte annak tetszését, hogy választhatott egyet a kalifa háremhölgyei közül.
Persze nem akárhogyan: Az volt a feltétel, hogy a hölgyek egyesével, véletlenszerűen felvonulnak Szindbád előtt, és neki azonnal el kell döntenie, hogy azt a hölgyet kívánja-e, vagy inkább a következők közül valakit. Ha egyet kiválasztott, akkor annál kell maradnia. Aki már elment, az nem választható.
A kérdés: Milyen stratégiát kövessen Szindbád, ha minél nagyobb eséllyel a legszebbet kívánja választani? Azt tudja, hogy a kalifának pontosan hány háremhölgye van.
A megoldás: Nem foglalkozik az első kb. 37%-kal. (Tehát ha 100 közül kell választania, akkor az első 37-et csak megnézi, őket is csak azért, hogy legyen összehasonlítási alapja.) Viszont akik ezután érkeznek, azok közül kiválasztja azt, amelyik minden korábbinál szebb. Ha ilyen nincs, akkor az utolsót.
A matematikai levezetéstől természetesen eltekintünk, viszont fölmerül, hogy a való életben tényleg ennyire egyszerű lenne a kérdés? Hátha a szépségen kívül egyéb szempontokat is érdemes figyelembe venni.
Szinte közhelynek számít az a népi bölcsesség, hogy „hasonló a hasonlóval”. Meg az is, hogy „ellentétek vonzzák egymást”. Ezeknek megvan a maguk természetes magyarázata, hiszen hosszú távon se túl unalmas, se túl mozgalmas kapcsolatot nem szeretnénk.
Aztán itt van az abrosz-lepedő bölcsesség. Mármint, hogy ez a kettő rendben legyen. Én hozzátennék egy harmadikat, a pénztárcát. Az első kettő nem szorul magyarázatra. 16 éven aluliaknak nem ajánlott, a többiek pedig értik.
De vajon miért fontos a pénztárca? A népi hagyományok között azért nem szerepel, mert csak a mai a modern kor termelte ki azt az igényt, hogy komolyabban foglalkozni kelljen a pénzzel.
Ma viszont elengedhetetlen az összhang, különben tönkreteszi a házasságot. Amerikában már kimutatták, hogy jó részük a pénzzel kapcsolatos veszekedések miatt borul meg. Idő kérdése, hogy ez nálunk is kritikus legyen. No de ez már egy másik poszt témája lesz.
A kép forrása: Reményi-Gyenes István: Granadától Segoviáig (Corvina Kiadó, 1972)