8. Durrr…
Az előbbiekben leírtak miatt a kamatfizetés mindig kiszippant a gazdaságból valamekkora valós teljesítményt. Ebből pedig korlátozott mennyiség áll rendelkezésre. Ameddig a gazdaság nő, addig látszólag minden rendben.
Ha viszont bekövetkezik egy olyan állapot, amikor – a túlzott mennyiségű hitel miatt – már több kamatot kell(ene) fizetni, mint amennyi valós teljesítményt a gazdaság nyújtani tud, akkor gond lesz a kamatfizetéssel. Igazából ez jelenti a hitel-lufi korlátját és egyben végét.
És amikor ebbe a korlátba beleütközünk, az sokkal nagyobbat szól, mint amikor a nyersanyag-, az ingatlan vagy a tőzsdei lufi pukkad ki! Vajon miért?
Ahhoz, hogy erre a kérdésre válaszolni tudjunk, nézzük meg, hogy a felvett hitelt melyik gazdasági szereplő miből fizeti vissza? Bank esetében nem nagyon van értelme az egymás közti hitelekkel foglalkozni, ez lényegében csak banktechnikai művelet.
Az állam többnyire újabb hitel felvételével törleszti a régit. Igaz, hogy e folyamat során egyre jobban eladósodik, de nem zavartatja magát.
A vállalat, ha képes valós teljesítményt nyújtó új kapacitást létrehozni a hitelből, akkor ebből az új kapacitásból tud fizetni.
A háztartásnak ilyen kapacitása többnyire nincs. Amit a hitelből vásárolt, azt javarészt elfogyasztotta, maximum a munkaerejét, illetve az érte kapott fedezet nélküli pénzt ajánlhatja föl. És szép lassan ez vezet odáig, hogy lényegében adósrabszolgává válik. Vagy odaadja az eddigi megtakarításait (a „családi ezüstöt”). Az érte kapott pénzből pedig törleszt a banknak.
Mit csinál a bank ezzel a pénzzel? Amíg fújható a lufi, addig új hitelként visszajuttatja a gazdaságba. De amikor már mindenki jóllakott és köszöni, de nem kér több hitelt, akkor a folyamat a vége felé közeledik.
Ha a bank tulajdonosa talál még fújható lufit, megteheti, hogy a pénzt a bankból kivonva ebbe rakja át. Ha okos, akkor ezt is csinálja. De csak a nyereség egy részével teheti, különben fel kell számolnia a bankot.
Ez pedig csak akkor következik be, ha már nagyon muszáj. Egyrészt azért, mert amíg „megy a bolt”, bolond lenne levágni az aranytojást tojó tyúkot.
Másfelől olyan ez a szituáció, mint amikor Neked egy teljesen új szakmát kell tanulni: eleinte kényelmetlen, no meg idő kell a gyakorlat megszerzéséhez. Harmadrészt pedig - mi lesz a bank alkalmazottaival, betéteseivel és az adósokkal? Azért e kérdés megválaszolása sem megy egyik pillanatról a másikra.
Amikor pedig már végképp nem tud hova menni a lóvé, akkor a bank a visszakapott zsetonokat kénytelen megsemmisíteni. Ami azt jelenti, hogy a gazdaságból a pénz elkezd elfogyni. Ezt hívják deflációnak, ami az infláció – a felfúvódás – ellentéte, csak sokkal hevesebb és fájdalmasabb lefolyású. Viszont ha már túl vagyunk rajta, az nagy megkönnyebbülés. :-)
Az árak csökkennek. Ennek még örülnénk. Sajnos a munkabérek is. Itt kezd fájdalmassá válni a dolog. A fizetőképes kereslet is csökken, ami miatt a meglévő termelő kapacitás egy része (sőt idővel egyre nagyobb része) fölöslegessé válik. A dolgozókat elküldik, ami tovább csökkenti az árakat.
Ez a folyamat – hacsak valami csoda nem történik - egy megállíthatatlan lefelé irányuló spirál, a vége pedig a visszatérés a halászó, vadászó, gyűjtögető életmódú társadalomhoz. Ahonnan indultunk. Előre a múltba!
Mai világunkban pedig már a nagy válságból kivezető mesterségesen gerjesztett kereslet sem segít, hiszen épp e módszer végletekig fokozása vezetett a mai helyzethez.
Következik: A magyar út
Elmúlt 8 év vagy AntallBorossHornOrbánMedgyessyGyurcsányBajnai?