Pénzkapu

Előzmény: Semmi gond, minden oké

Múltkori ígéretünk szerint most példákat nézünk.

A cím angolul: „Nobody is at home.” Vagyis „Senki van otthon.” Az angol nyelv egyszeres, a magyar kettős tagadást használ. Pedig egy is bőven elég (lenne)! Ezen alapul az alábbi kis rejtvény (szóban jobban lehet előadni):

Senki és valaki lakik egy házban. Senki elmegy halászni, valaki elmegy vadászni. Ki marad otthon? A megoldás: „És” marad otthon. De ha jön a postás, akkor gondban van. Mégsem mondhatja: „Nobody isn’t at home.” A „Nobody is at home.” viszont nem fedi a valóságot. :-)

A magyar nyelv annyira leleményes, hogy még állító módon is tud tagadást (kételkedést) kifejezni: „Aha, persze…!” Kétszeres állítás, mégis nemet mond.

A legtöbb ember egy csomó dologban nem hisz, ezért is fogalmaz negatív módon, kétkedően. Ha megfigyeled, mit mondanak, hogyan fogalmaznak mások, szinte belelátsz a fejükbe. Gondolatolvasó lehetsz!

Megfigyeltem magamon, hogy sokszor használom az „Az a baj, hogy…” kezdetű mondatokat. Ajaj!  (Angolul: "Oh dear - tehát jajgatásról szó sincs.) Erről jó lesz sürgősen leszokni! (Még mielőtt tényleg baj lesz.) És egy pár mondatot összegyűjtöttem másoktól is, innen-onnan. Könyv, tévé, rádió, internet – kiapadhatatlan források.

„Nincsen semmi baj.” Három negatív szó, s megannyi negatív gondolat. Ha depressziós lennél, már készítenéd is a kötelet. (Nem megoldás: „akasztott embert még az ág is húzza” – bocs, ha túl bizarr.)

„Nem ülhetek ölbe tett kézzel…” Dehogynem! Épp azt fejezi ki, hogy csak a partvonalról kibicelsz. Jogot formálsz rá, hogy mindenbe beleszólj, anélkül, hogy a kisujjadat mozdítanád. Ma divatos kifejezéssel: fotelharcos vagy.

„Nem egyszerű…” Igen, minél többet mondogatod, annál bonyolultabb lesz. Holott eredetileg csak azt akartad kifejezni, hogy nehéz a feladat, félsz tőle, esetleg pillanatnyilag még nem ismered, vagy nem jut eszedbe a megoldás.

Aztán a végére már olyan bonyolultat csináltál belőle pusztán a gondolataid segítségével, hogy soha nem leszel képes hozzáfogni.

Ha figyelemmel kíséred ezt a sorozatot, képes leszel, mert rögtön a következő részben mókává alakítjuk a munkát. Katt ide: Olyan nincs, hogy nincs

Mielőtt belemennénk a múltkor említett dotálás izgalmas következményeibe, megmutatok egy technikát. Egy fillérbe sem kerül, abszolút kockázatmentes, mégis azonnali eredménye van. Ráadásul pozitívan hat az anyagi helyzetedre is.

Az elmúlt hetekben elkezdtem szisztematikusan felfrissíteni angoltudásomat. Rögtön az első leckében találkoztam egy kifejezéssel: „That’s OK.” Tudod, mit jelent? „Semmi gond.” Legalábbis ez a szabatos magyar fordítása.

Erről hirtelen beugrott egy régebbi emlék, mikor egyik ismerősünk a férjével meglátogatott minket. Az Egyesült Államokban élnek, három gyerekük van, a férj amerikai, a feleség magyar.

Körbevezettük őket lakásunkon. Műszaki ember lévén a férj nagyon érdeklődött a pince iránt. Ott ugyanis jól láthatók az alkalmazott gépészeti megoldások. Tél volt, és reflexből kicsúszott a számon: „Ne vedd le a kabátodat.” Persze a feleség azonnal fordított: „Leave the jacket on.”

És itt álljunk meg egy pillanatra! Mit is jelent az említett két mondat, ha nem annyira szabatosan fordítjuk? „Rendben van.” „Hagyd magadon a kabátot.” Ez kiválóan megvilágítja a kétféle szemlélet közti különbséget.

Mi itt Magyarországon annyira megszoktuk, hogy ha minden rendben van, azt úgy fejezzük ki, hogy nincs (semmi) gond. De miért is kéne gondnak lenni? Mondta valaki, hogy gond van? Nem, csak gondolatainkon keresztül mesterségesen hozzuk létre. Akkor is, ha nincs.

Mert az az alapértelmezett, azt vesszük természetesnek, hogy van. Ennek valószínűleg történelmi okai vannak, de ebbe nem kívánok belemenni. Sokkal érdekesebb, ha tovább boncolgatjuk a másik mondatot is. Az alap itt is az, hogy leveszed a kabátodat.

Lassított felvétel: Először leveszed a kabátodat. Majd miután érzékeled, hogy hideg van, visszaveszed. Fölösleges cselekvés. Nem lett volna egyszerűbb magadon hagyni? Persze, ez a vargabetű csak gondolatban zajlik le. Azonban sajnos nem mindig van így.

Sokszor előfordul, hogy a lendület hevében túlmozgunk, és csak aztán veszünk vissza belőle. Fölrakunk egy sorral több téglát, majd visszabontjuk. Elkészülünk a villamosvágány felújításával, aztán észrevesszük, hogy javítani kell. Holott lehetett volna előre gondolkozni és ezzel megspórolni egy csomó időt, energiát, költséget.

Szemléletmódunk, és az ebből eredő kimondott szavaink, mondataink miatt cselekedeteink kevésbé hatékonyak, mint ha tagadás helyett állító módon, pozitív mondatfűzéssel fogalmaztunk volna.

A következő részben erre nézünk majd további meghökkentő példákat.

Katt ide: Senki nincs otthon

Előzmény: Kifolyik a pénz a kezemből...

Miért állítom azt, hogy a Kádár-rendszerben nem volt mire költeni? És miért volt elég az amúgy nem túl jó kereset?

Egy személyes sztori:

Amikor gyerek voltam három forint hatvan volt egy kiló kenyér. Ugyanennyibe került egy liter tej és tíz deka párizsi is. Én párizsis kenyéren és tejeskávén nőttem föl. Szinte mindig ezt kaptam reggelire.

Azóta sem nagyon bírom a tejet meginni, a kávéra pedig rá se bírok nézni. Na jó, ez utóbbi kicsit túlzás, de nem kávézom. Párizsi ritkán, de jöhet. Ha a minősége megfelelő. Kenyér? Igyekszem leszokni róla.

1994-ben az MSzP lényegében a három hatvanas kenyér ígéretével nyerte meg az országgyűlési választásokat.

De mi is volt ennek a szlogennek a jelentése?

Most az úgynevezett dotálásról írok. Sokan nem tudják, mi ez, bár ha így megy tovább, lassan újra divatba jön.

Nagyjából arról van szó, hogy az állam hatósági árat ír elő a termelő/szolgáltató számára. Ez többnyire jóval a piaci ár alatt van. Vagyis ha a kenyeret 250-300 forintért kapnám meg, akkor az állam arra kötelezi a péket (pontosabban az őt foglalkoztató állami üzemet), hogy nekem mondjuk 200 forintért adja.

Vajon ki fizeti a különbséget? Az állam. De – mint tudjuk – „az állam én vagyok”, meg Te meg Te, vagyis mindannyian adjuk össze azt a pénzt, amit végül is oda kell adnunk a péknek, hogy tudjon kenyeret sütni. Ez a Kádár-rendszerben lényegében így működött, egy bonyolult kézi vezérlésű szabályozó rendszeren keresztül.

Na jó, de mi ebben a buli?

Az, hogy a módszer kiválóan alkalmas volt arra, hogy a gazdaság működésének kockázatait szétterítse az egész társadalomra. Gondolj bele, mindenki meg tudta venni legalább a legalapvetőbb élelmiszereket. Cserébe viszont nem volt választék.

A dotálás miatt olcsó volt a gyerekruha. Mai szemmel nézve fillérekbe került a tömegközlekedés. Budapesten pl. egy forint volt a villamosjegy, és egyforintos érme kellett a metrón utazáshoz is (ld. a képet), egy ötvenbe került a buszjegy; a havi bérletért pedig 45 illetve 110 forintot fizettél. Vonat, távolsági busz hasonlóan.

Nemsokára megnézzük ennek a nagy olcsóságnak a következményeit.

Nem tudom, ki hogy van vele, mi társaságban pénzről sose beszélünk. A pénz hiányáról viszont annál többet. Egyik társunknak sosincs pénze huszadika után. A másik elég jól keres, de nem érti, mire megy el a teljes fizetése (néha még több is). A beszélgetés többnyire ott zárul, hogy nem értjük, más hogy tud kijönni a pénzéből.

Az évek során sokat gondolkoztam ezen, és most ott szeretném felvenni a fonalat, ahol ezek a beszélgetések zárulnak.

Mire számíts?

A pénz hiányának sokféle oka lehet. Először is, meg fogjuk nézni ezeket. Néhányat jobban ki is bontunk a következő részekben. Ezek közül lesz, ami tetszeni fog Neked, és lesz, ami nem.

Sokan azt mondják, abból tudsz a legtöbbet tanulni, amit a legfelháborítóbbnak tartasz. Lehet, hogy így van. Én ezúttal mégis azt javaslom, kezdd azzal, ami tetszik, amit könnyen el tudsz fogadni.

Aztán... Ha beteg vagy, mit szeretnél az orvostól? A tüneteket fedje el (kezelje) vagy a betegség kiváltó okát szüntesse meg? Könnyű rávágni, hogy az utóbbit, de ez sokszor elég bonyolult lenne, ráadásul még nehéz is. És magát a döntést meghozni se könnyű...

Te most abban a szerencsés helyzetben vagy, hogy nem kell (most) eldöntened, mert mindkettőt elérheted. Gyors megoldást kapsz, aztán ha úgy gondolod, jobban is elmélyedhetsz a témában.

Az okok

1. A Kádár-rendszerben nem kerestél jól, viszont nem is volt mire költeni.

2. A fogyasztói társadalom Rád erőlteti a fogyasztást. Néha úgy érzed, szinte pisztollyal fenyegetnek.

3. A társadalom által elfogadott minták, a megszokás.

4. Kevés a fizetésed, valami Rajtad kívül álló ok miatt, pl. betegség.

5. A pénz tabu téma. Nem illik róla beszélni, csak a hiányáról.

6. És így tovább, napestig sorolhatnánk.

A következő részben: Honnan vette a Fidesz a rezsicsökkentés ötletét?

Új kütyünk van. Örülünk neki. Kis helyes. Jó a színe. Belesimul a tenyerembe. És ami a legfontosabb, lehet vele telefonálni. 1986-ot írunk. Mivel jegyeztünk kötvényt, a Posta is teljesítette ígéretét – bekötötték a vezetékes telefont.

Mai szemmel mókás, mennyire élveztük. Pedig nem volt okos, és szelfizni se tudtunk vele. És hogy örültünk annak is, mikor a hétvégi házban fölkapcsoltuk a villanyt! Vagy amikor először hívtuk a vidéki nagymamát anélkül, hogy órákig vártunk volna a kapcsolásra!

Aztán az M1-es autópálya elérte az országhatárt. Nem használtuk. Drága volt. Később jött a „nem lesz gázáremelés”. Lett. Meg rezsicsökkentés. De előbb a 27%-os áfa. Elvégre az államnak is élnie kell valamiből!

Pedig mi, emberek hogy megvoltunk ezer évekig e szolgáltatások nélkül! Mára viszont beépültek életünkbe. Alapvetővé váltak. Nélkülözhetetlenné.

Nem kéne, hogy ilyen drágák legyenek, mint ahogy Nyugat-Európában és Észak-Amerikában nem is azok. Azért, mert ott már nem számítanak újdonságnak. Jó régen kiépültek, és lecsökkent az áruk. Mindenki használja ezeket, ezért a szolgáltatóknak alacsony, de stabil nyereségük van belőlük.

Nálunk jócskán késett kiépülésük. Nem alakult ki verseny a szolgáltatók között, lehet, hogy már nem is fog. Ezért drágák. Egyszerű kereslet-kínálat.

És itt a lényeg! Az ipari kor infrastruktúrája az elmúlt 100 év során teljesen kiépült. Volt cég, amelyik a vasútépítésből szedte meg magát, pl. acélt gyártott a sínekhez. Volt, aki a városi elektromos hálózat kialakításából – nem az izzólámpa volt a nagy poén, az csak eszköz volt a célhoz.

Az információs kor infrastruktúrájának kiépülése a szemünk előtt zajlik. Milliárdosok már vannak, de ne gondoljuk, hogy a Windows vagy a Facebook lesz hosszú távon az egyedüli nyerő!

A lé csak nemrég kezdett el csordogálni. A java még hátravan, tessék időben beszállni!

Mi köze a sütinek egy háztartás-gazdasági bloghoz? Csak annyi, hogy a józan paraszti ész segítségével megvalósítjuk a lehetetlent. Kilépünk a megszokott és a környezet által ránk erőltetett gondolkodási sémákból, keretekből.

Ha egy születésnapi bulin két régi matematikus cimbora összejön, ott sok fura dolog történhet. Fölvetődhet például: hogyan vágja fel az ünnepelt a tortát úgy, hogy mindenkinek egyforma szelet jusson? Szögmérőt használni nem ér.

Nem az elmélet a lényeg: Ez lehetséges mondjuk 8, 10, 12, 15, 16, 17 (!) szeletnél, de lehetetlen 7, 9, 11, 13, 14 szelet esetén.

Na most a megtörtént eset 9 főről szólt. Ilyenkor mi van? Roppant egyszerű: Vágjuk 10 szeletre, és akkor az ünnepeltnek marad egy szelet másnapra is!

Az életben számtalan ilyen eset van, ami látszólag ellentmond a természettudományok törvényeinek. Pl. annak ellenére tudunk nyáron fagyit enni, hogy ellentmond a fizikának. A dongó is repül, pedig bizonyítható, hogy a levegőnél nehezebb valami nem repülhet, és még sorolhatnánk.

A lényeg: Ne hagyjuk magunkat! Mindig van megoldás, csak ki kell lépni a megszokásból.

Két érdekes ábra, ami összefügg a témával - köszönet érte Dr. Megyesi Lászlónak Szegedről:

(Bocs a rossz minőségért, csak így tudtam fölrakni.)

Aki pedig szereti a rejtvényeket, annak két hasonló fejtörő (ahol a keretekből kilépés segíti a – matematikailag ugyan nem precíz – megoldást. De kit érdekel a matek, ha működő módszereket keresünk?

1. Egy arab tevekereskedő fiaira hagyja állatait. A legidősebb kapja a tevék felét, a középső az egyharmadát, a legkisebb az egykilencedét. Hogyan osztoznak meg a 17 tevén?

2. Hogyan vágjunk föl egy tortát 3 vágással 8 egyforma méretű darabra?

Kéretik a poént nem a kommentek között lelőni.

Olvastam egy érdekes cikket. Lényegében azt taglalja, mit tud az embereknek a jelenlegi kormánypárt adni, amitől olyan sikeres a tevékenysége.

Adott pár gondolatot, amivel élhetővé tudjuk tenni Magyarországot.

„…a párt magára veszi a nép terheit, gondolkodik és cselekszik helyette, lélektani értelemben biztonságot és védelmet nyújt”

1. Valóban így érezzük, mert a legfárasztóbb fizikai munka is könnyebb, mint gondolkodni és döntéseket hozni. Legalábbis a legtöbb ember számára. Nekem az apukám sok-sok évvel ezelőtt azt mondta, örül, hogy olyan sokat tanultam, mert így sokkal könnyebben fogom keresni a kenyeremet, mint ő. Nem nehéz fizikai munkával.

Tudott valamit. Felismerte, hogy a jövő nem a munka alapú társadalomé. Legalábbis nem a fizikai értelemben vett munkára fog alapulni. Túl vagyunk a mezőgazdaság korán, amikor reggeltől estig túrtuk a földet (kivéve az „urakat”). És az ipari kornak is a végén járunk, amikor a gyári majd az irodai munka volt a jellemző. Sokszor a futószalag mellett.

Az információs korban nem mondják meg, mit „kell” csinálni. A legtöbb embert ez felkészületlenül éri. Nem várhatjuk el, hogy maguktól találják meg a megoldást: segítenünk kell nekik, tanítanunk kell őket.

2. Eszembe jutott a Maslow piramis. Első három szint: fizikai szükségletek, biztonság, szociális szükségletek. Bár azóta vannak kutatások, melyek módosították, de az eredeti modell szerint a további két szint szükségletei (elismerés igénye, önmegvalósítás) csak az első három szint kielégítése után következik.

Az 1990-es évek elején teljesen fölborult a társadalom legtöbb tagjának biztonságérzete. (Munka és ezáltal a stabil jövedelemforrás elvesztése kapcsán.)

A Fidesz-kormány ezt látszólag visszaállította. Azért csak látszólag, mert aki komolyabban beleásta magát a témába, az tudja, hogy a jelenlegi gazdaságpolitika csak ideig-óráig fenntartható. Sajnos az ún. versenyszférában nem keletkezik elegendő új munkalehetőség. A külföldre vándorlás és a közmunka pedig nem megoldás. (Utóbbi ugyanis csak adóforintokból működik, amihez a versenyszféra adja a „muníciót”.)

3. Ahhoz, hogy a rendszerbe kódolt bukás ne „pofára esés” jellegű legyen, el kell kezdenünk felkészülni. Társadalmi szinten meg kell tudni egyezni, hogy merre tovább.

Átvehetjük az önfenntartó falu modelljét, de sajnos ez azzal jár, hogy sok mindenről le kell mondanunk. Autóról, gépekről, kényelemről. Működik, hisz évezredeken keresztül élt így az emberiség.

Vagy modern társadalmat szeretnénk, akkor pedig előre kell menekülni. Alulról építkezve, együttműködésre törekedve.

A cikk: http://www.vasarnapihirek.hu/fokusz/szorongaskezeles_nemzeti_meretben

Az önfenntartó faluról szóló cikk (a kép is innen származik):

http://www.elelmiszer.hu/greennovacio/cikk/peldaerteku_a_magyar__onfenntarto_falu

Egy kis szombat esti agymenés. Ha már úgyis minden a feje tetején áll, mi is fordítottunk egyet. Ezt, ami itt folyik, már úgysem lehet röhögés nélkül kibírni. (Sajnos a következmények nagyon is komolyak.) Mindenkitől bocs, aki érintve érzi magát.

Nem mind sikerült túl jól. Aki jobbat tud, szóljon. Megköszönjük, ha valaki tovább 5-letel.

És aki bejegyzés hiányában nem indulhat: Egyfülű Cicapár.

A cím politikai témát sugall. De sokkal inkább gazdasági lesz.

Magyarország elmúlt évtizedeit az alábbi három, egymást részben átfedő szakaszra oszthatjuk:

1. Hitelfelvétel

Kádár már 1956-ban felvette az első, jóléti célú hitelt. A végét ismerjük: teljes eladósodás. Amikor nagyon tarthatatlanná vált a helyzet, jött egy-egy „csomag”, aminek a megtakarításait a következő társaság hamar eltapsolta.

2. Gyarmat

A jelszó: „Leszünk gyarmat!” Van az a pénz. Egyszerűbb, ha nem kell a tulajdon működtetésével bajlódni. Valaki hozza létre az állást, nekem csak dolgoznom kelljen. Aztán csodálkozunk, ha a nyereség távozik. Végül ebből logikusan következik a harmadik szakasz:

3. Útonállás és zsarolás

Szeretett vezetőink rájöttek, hogy nem az államosítás a megoldás. Azt már az 1940-es évek végén kipróbálták, de a tulajdon működtetése már akkor sem ment. Egyszerűbb kirabolni a postakocsit, mint célba juttatni.

Tehát nem a tulajdont vesszük el, csak az eredményt. Na jó, ha elég „combos” a zsákmány (mondjuk 3 ezer milliárd), és zsarolással elvehető, akkor már érdemes. Persze ezúttal sem működtetni akarjuk, hanem fölélni.

 ***

De nincs tovább, itt a vége. Újabb 4 évet már nem bír ki ez a módszer. Ma még csak 3-4 millió szegény van. Ha így megy tovább, 4 év múlva ez 9 millió lesz. Bizony, a mostani gazdaságpolitika nem erősíti a középosztályt, hanem szétveri. Csak a Fidesz felső tízezer!

A látszat ennek ellentmond. Amíg tart a zsákmány, addig persze úgy látszik, mintha jól mennének a dolgok. Hiszen minden gomba ehető. Egyszer.

 ***

Szívesen megírnám a megoldást. De 1.) Senkit nem érdekel. 2.) Nem fog tetszeni.

(A képet itt találtam: http://www.fayettecountysheriff.20fr.com/custom2.html)

Nemcsak térben, időben is. A költségekről nem is beszélve. Azért én örülök, hogy van! Arról pedig, hogy drágán épült egy földalatti villamos, ami szinte sehonnan sehova nem vezet, még sokan fognak szónokolni.

Inkább pár érdekességről írok. Kedves Olvasó, vajon tudtad-e, hogy…

A földalatti villamos koncepció a XIX. században jött elő, mivel nem akarták az Andrássy utat villamossal elcsúfítani. Ennek köszönhető, hogy Budapesté lett a kontinens első földalattija.

Sokáig épül egy vonal? Szintén nem újdonság. A kelet-nyugati vonal (M2) első szakasza húsz évig épült, igaz közben tíz évig szünetelt a munka. (Történt egy s más ezalatt…)

Sajnos a mélyvezetés is az akkori kor (ötvenes évek) „terméke”, a moszkvai metró másolataként. Csakhogy – és itt következzen néhány elgondolkodtató tény – Moszkvában alapvetően mások a viszonyok. Ma is.

Moszkva nagy város, és sokan laknak benne. Ehhez képest Budapest eltörpül. Tehát ott alapvetően más a metró funkciója. Sok utast kell rövid időn belül nagy távolságokra szállítani. Budapesten ez megoldható lenne más módon is.

Nálunk, ha az utazási időt számolod, akkor megtett megállónként úgy átlag másfél perccel számolhatsz. Ott ritkábban vannak az állomások: 3-4 percet töltesz az alagútban, és akkor még a ki-beszállást nem számoltuk. De előfordul 6-7 perces távolság is.

Moszkvában létezik olyan állomás, ahol 4 vonal találkozik. Általában sokat kell gyalogolni átszálláskor, viszont van olyan (nem is egy!) állomás, ahol két vonal ugyanarra a peronra fut be. Leszállsz, átmész a másik oldalra, és máris átszálltál. Emiatt sokszor érdemes egy-két megállóval tovább utazni, és ott átszállni, mint gyalogolni.

Azért ott sem fenékig tejfel – tavaly adtak át egy olyan vonalszakaszt, amit vagy 30 évvel korábbra terveztek. Képzeld el, ott annyira nagy a forgalom, hogy a korábbi végállomáson reggelenként sokan inkább az ellenkező irányba szálltak föl, és bementek a vonattal az üzemi területre, hogy egyáltalán fölférjenek a szerelvényre! Pedig az a vonal 8 kocsis vonatokkal üzemel.

Nem Moszkva, de érdekes: Kijevben az egyik állomás 105,5 méter mélyen épült (a korábban írt 95 m-re rosszul emlékeztem). Föllépsz a mozgólépcsőre, utazol két teljes percet, aztán átszállhatsz egy másik hasonlóan hosszú mozgólépcsőre. Aki bírja türelemmel, megnézheti: 

De most vissza Budapestre: A hármas vonalat (észak-déli) 5 szakaszban adták át (1976, 1980, 1981, 1984, 1990), de még mindig nincs kész. Az északi és a déli „vége” is hiányzik.

És a négyes: Eredetileg Dél-Buda-Rákospalota néven futott és nem Nyugat-Buda-Keleti pályaudvarként. Nézd meg a mellékelt sematikus térképet, ritkább volt a megállók kiosztása, és valóban lett volna rajta komoly utasforgalom.

Addig kombináltunk, míg két vonal helyett lett egy torzó, és azért kell Budán gyorsjáratú buszokat megszüntetni, hogy több utasa legyen a játékmetrónak. Bye-bye gyors hetes!

Itt a lux itt a lux itt a luxusvonat:

https://www.youtube.com/watch?v=3tG-VoymtPs

De tudjátok mit? Úgy legyen, hogy legyen bőven pénz! És ez lehetséges – némi gazdasági műveltség kell hozzá.