HTML

Pénzkapu

Ha már nagyon eleged van abból, hogy sose jössz ki a fizetésedből, és/vagy vállalkozóként kevés az árbevételed. Receptek, amikre sose gondolnál...

Nézz be a hasonló nevű honlapra is!

Címkék

Címkefelhő

Devizahitel sztori III/6. rész - Az a fránya alapkamat!

2013.10.14. 09:59 penzkapu

6. Az a fránya alapkamat!

Persze az is egy módszer, ha nem várod meg, míg a rabló megtámad, hanem már előtte önként odaadod neki a pénzed. 2003-ban épp egy ilyen szituáció alakult ki. Rövid időn belül 6%-kal, közel a duplájára emelte az MNB a jegybanki alapkamatot.

Mit jelent ez? Az alapkamat az egy olyan valami, amihez sok minden igazodik (vagyis úgynevezett referencia – azaz viszonyítási pont). Az, hogy mennyi kamatot kapsz a pénzedért a bankban, meg az is, hogy mekkora kamatra tudod a hitelt fölvenni.

Tehát lehet, hogy a kamatemeléssel sikerült kivédeni a forint jelentős gyengülését, de milyen áron? Gyakorlatilag úgy, hogy a hitelezőinknek beígértük, hogy inkább fizetünk nekik a korábbinál 6%-kal több kamatot, csak ne bántsanak.

Magyarország hosszú ideje jó adósnak számít, ezért egy ilyen lépést mindig örömmel fogad a piac. Hiszen minimális kockázattal nagy haszon jár. Ezt mindenki szereti. Olyan, mint egy váratlan fizetésemelés.

Csakhogy – mert az éremnek két oldala van – ezt a megemelt kamatot valakinek ki kell fizetni. Ki másnak, mint az adósnak, vagyis az államnak. Bezzeg ilyenkor nem tolonganak a politikusok, hogy „Én is, én is fizetni akarok!” Nem. Ilyenkor hoznak egy törvényt, hogy „Belenyúlunk a zsebedbe, majd Te fizetsz”.

Vagyis ezt a váratlan fizetésemelést azok a belföldiek és külföldiek kapták, akik abban az időben (a kamatemelés után) hajlandóak voltak pl. magyar államkötvényt vásárolni. És azoktól, akik nem voltak képesek erre.

Úgyhogy aki azért nem vett ilyet, mert nem volt rá pénze, duplán járt rosszul. Egyrészt fizetett annak, akinek már amúgy is volt (hiszen ezért tudott venni), másfelől pedig fizethette a magasabb kamatot, ha ő akart hitelt fölvenni.

Sajnos Járai utódja sem siette el a kamatcsökkentést. E két jegybankelnök tevékenysége sokezer milliárd kidobott forintjába került az országnak. (Az fejenként sokszázezer forint.) Rátett egy lapáttal az is, hogy amikor épp nem fenyegetett az államcsőd réme, folytatódott a fogyasztás hitelből történő finanszírozása. Ez pedig a kormány sara volt.

 

Következik: Éljen május elseje… (énekszó és tánc köszöntse?)

 

Szólj hozzá!

Címkék: devizahitel alapkamat

Devizahitel sztori III/5. rész - Rohanás a kaszinóba

2013.10.14. 09:56 penzkapu

5. Rohanás a kaszinóba

A kapkodást minősíti, hogy az MNB ezzel a döntéssel saját magát is meglepte, ugyanis legtöbb szervezeti egységét sem készítette fel. Így például a gazdaság (makroszintű) irányításához elengedhetetlen adatok összegyűjtésének rendszerét (pl. a fizetési mérleghez) is csak utólag alakították át. Csoda, hogy egyáltalán sikerült az adatokat összeszedni.

Ennél nagyobb baj volt viszont, hogy figyelmen kívül hagytak egy fontos tényt: Magyarország méretét tekintve kicsi ország. Hiába merünk nagyok lenni, ha a világgazdaság még nálunk is nagyobb szereplői ezt másképp gondolják.

Márpedig a nemzetközi devizaspekuláció kaszinója egy ilyen világ. Ott a játékosok nem azt nézik, hogy egy országnak mi a jó. Ők saját zsebre dolgoznak. Nekik mindegy, merre, csak mozogjon az árfolyam. Lehetőleg minél nagyobbat. És ebben a játékban az nyer, aki jobban bírja zsetonnal.

Nem jó, de így van. Mindig jönnek ötletek a spekuláció betiltására. Ám aki ezt mondja, az épp a lényeget nem érti. Piac nincsen spekuláció nélkül. Csak együtt lehet betiltani őket. Szüntessük meg a piacot is? Jó ötlet?

A spekulánsoknak mindegy, hogy forint, angol font vagy teszem azt, török líra. (Főleg, ha „friss husi”, új, egzotikus devizanem – az ő nézőpontjukból a forint ilyen - érkezik a piacra.) Az árfolyamot az adott ország gazdasági teljesítménye alapján a piac véleménye mozgatja föl-le, nem a spekulánsok. Ők azt figyelik, van-e határozott iránya ennek a mozgásnak. Amikor igen, akkor ha elég nagy pénzeket raknak be, fölerősítik.

Ez ellen csak háromféle módon lehet érdemben védekezni:

  • Tényleg nagyok vagyunk. USA, Kína méret. Erről lemaradtunk.
  • Olyan erős a gazdaság, és olyan felkészült a kormány és a jegybank egyaránt, hogy a spekulánsok tudják, hogy nem rúghatnak labdába. Igyekszünk ugyan, de ebbe még bele kell tanulni. Menni fog, csak idő kérdése, meg hogy tanulunk-e a hibákból.
  • Nem megyünk be a kaszinóba. Ezért nem kellett volna elkapkodni a teljes konvertibilitást. Annak idején több szakember figyelmeztetett a veszélyekre.

Ezért létkérdés az alapos pénzügyi tudás. Aki egyszer miniszterből MNB elnököt „csinált”, és ezzel előidézte az előző fejezetben említett súlyos hibát, képes az egész országnak jólétet biztosítani? Vagy magunknak kell?

 

Következik: Az a fránya alapkamat!

 

Szólj hozzá!

Címkék: devizahitel spekuláció

Devizahitel sztori III/4. rész - Elsietett konvertibilitás

2013.10.13. 09:55 penzkapu

4. Elsietett konvertibilitás

Emlékszel Járai Zsigmondra? Magyarország történelmének legutóbbi húszegynéhány évében ő volt az első, aki pénzügyminiszterből lett jegybankelnök. (Matolcsy György a második. Igaz neki nem pénzügy-, hanem gazdasági miniszteri titulusa volt.) Hiába, Fidesz kormányzás alatt ilyen univerzális gazdasági szakemberek „teremnek”! Ha a párt miniszteri posztra állítja, akkor is megállja a helyét. De ha jegybankelnökként kell „harcolni”, ott is. Vagy csak kevés a „megbízható” pénzügyi szakember?

Rajtuk csak Bod Péter Ákos tett túl – ő MNB elnöksége előtt ipari miniszterként „működött”. Az esetek nem példa nélküliek - korábban is előfordult ilyen a magyar történelemben vitéz ómoraviczai Imrédy Béla személyében (őt ráadásul még miniszterelnöknek is megválasztották).

Semmi bajom nincs azzal, ha valaki ennyire sokoldalú. De az nem szerencsés, ha valaki egyik nap a kormány embere, aztán hipp-hopp már MNB-elnök. Mert a kettő között meg kell tartani a három lépés távolságot, mivel különböző eszközrendszerük van a gazdaság befolyásolására. Súlyos hiba a kettőt keverni. Gyengül tőle a gazdaság.

Járai szinte még meg se melegedett az MNB-ben, (a kormánnyal egyetértésben) rögtön kiszélesítette a forint árfolyamsávját, ami nagyobb kockázatnak tette ki a magyar gazdasági szereplőket (2001. május 3-i határozat – az interneten utána lehet nézni).

Aztán május végén épp erre – az általuk okozott – nagyobb kockázatra hivatkozva eldöntötték (megint csak a kormánnyal egyetértésben), hogy teljesen konvertibilissé kell tenni a forintot. Mégpedig sürgősen. Nem ám január 1-től vagy legalább valami kerek dátumtól! Nem! Azonnal.

Emlékszem, nagyon mókás volt, mikor újságírók megkérdezték: Akkor most mikortól is lesz teljes a konvertibilitás? Válasz: Még nem tudjuk, ahogy a Magyar Közlöny megjelenik. Ennél már csak a kísérő kommunikáció volt mókásabb: Az újságosnál lehet majd euróval fizetni.

Az egyáltalán nem mókás további következményeket illetően pedig megágyaztak a devizahiteleknek. Szegény állampolgár nem győzi kapkodni a fejét – 10 éve az állását tették ki bizonytalanságnak, most pedig a jó kis magyar forintját.

 

Következik: Rohanás a kaszinóba

 

Szólj hozzá!

Címkék: devizahitel konvertibilitás

Devizahitel sztori III/3. rész - A lakást vagy a lakhatást kellene támogatni?

2013.10.13. 09:53 penzkapu

3. A lakást vagy a lakhatást kellene támogatni?

Magyarán: Ahhoz adjon az állam segítséget, hogy lakni tudjunk vagy pedig ahhoz, hogy lakáshoz jussunk? Tehát épüljenek olcsón bérbe vehető lakások nagy számban vagy ebből a pénzből épüljön inkább kevesebb, de saját tulajdonba vehető lakás?

Magyarországon ez utóbbinak van hagyománya, holott az állam számára többe kerül. Például úgy, hogy a bank piaci feltételekkel adja a lakáshitelt, de az állam a kamat egy részét kifizeti a banknak (kamattámogatás formájában), amit a bank továbbad a hitel felvevőjének.

Ez „tuti buli” a banknak, nagy támogatás a lakásvásárlónak, és bukta minden más állampolgár számára. Így a nyugdíjasoknak is, holott lehet, hogy ebből az összegből futná szociális bérlakások lakbérének támogatására. Tehát nem lenne létkérdés a saját tulajdonú lakás.

Az első Orbán-kormány által kitalált kamattámogatott forint lakáshitel egyszerre két pofont adott a gazdaságnak. Egyrészt viszonylag olcsó pénzt öntött az ingatlanpiacra nagy tömegben, ami azonnal fölverte a lakásárakat. Nem is kicsit: 2-3-szorosukra!

Másfelől hatalmas terhet rótt az állami költségvetésre. Bár elég hamar leállították, a korábban nyújtott hitelek támogatása mind a mai napig jelentős kiadási tétel. Ennek pedig bizony adóemelő hatása van!

Az ilyen fajtájú hitel nem előzmény nélküli. Az 1970-es, 80-as években jellemző volt, hogy – mai áron - olyan tízmillió forintnyi pénzt „vágtak” Hozzád. Amiért mindössze 3% éves kamatot kellett fizetned, miközben a betéti kamat ennél magasabb volt. Hosszú távon ez nyilván fenntarthatatlan. Meg is emelték a kamatot rendesen! (A „Szomszédok” című népszerű tévésorozat is foglalkozott vele.)

Még végtörlesztés is volt: ha egyben ki tudtad fizetni, majdnem a felét elengedték. Hát nem érdekes, hogy mennyire hasonlít a mostani „mentőcsomag” első lépésére? Csupa olyan családot mentett meg (akkor is, most is), akiknek lett volna elég pénze a további törlesztésre.

Látod, hogy az állam (pontosabban az általunk megválasztott képviselők) milyen hatékonyan bírja az adófizetők pénzét költeni? Hiszen nem az övé(k)…

Tanulság lehetett volna mind a kormány, mind a háztartások számára – csakhogy az ember gyorsan felejt, már 10-15 év elég hozzá.

 

Következik: Elsietett konvertibilitás

 

Szólj hozzá!

Címkék: lakás devizahitel kamattámogatás lakhatás OTP-hitel

Devizahitel sztori III/2. rész - Halat vagy hálót?

2013.10.13. 09:50 penzkapu

2. Halat vagy hálót?

Nagy hiba volt, hogy az állam nem teljesítette fő kötelezettségét: esélyt adni mindenkinek. Az emberek zömét fölkészületlenül érte az átállás. Halat kaptak az államtól, aki erre egyre kevesebbet tudott rászánni.

Holott ezt a keveset koncentrálhatta volna arra, hogy megtanítson halat fogni. Még mindig nem késő. Holnap viszont már az lesz, ezért ne várj rá. Kezdd el magadat képezni! Például nálunk, a Pénzkapu projekt keretében.

Mivel a fő téma a devizahitel, ezért ezen a ponton kapcsoljuk be a lakás, a lakhatás kérdését! Sok elemzés megállapítja, hogy a gazdaság fejlettségi (fejletlenségi) szintjéhez képest Magyarországon kiugróan magas a lakástulajdonosok aránya a bérlőkéhez képest. Ennek egyik fő oka az, hogy a nyugdíjak nem tartalmazzák a lakhatás költségeit.

Tehát mindenki arra törekszik, hogy mire nyugdíjba megy, rendelkezzen egy tehermentes lakással. Az 1990-es évek elején jócskán megcsappant jövedelmek ezt az igényt jelentős mértékben fölerősítették. Holott a gazdasági racionalitás más oldalról azt mutatja, hogy egy ország minél szegényebb, polgárainak annál inkább bérelnie kellene a lakást.

Biztos ismered a mondást: „Nem vagyok olyan gazdag, hogy olcsót vegyek.” Igen, a saját tulajdonú lakás hosszabb távon valóban olcsóbb – ha van miből megvenned. Ha nem, akkor eleinte a lakbért is hitelből fizeted. Ezzel pedig nagyon kiszolgáltatod magad a piacnak.

 

Következik: A lakást vagy a lakhatást kellene támogatni?

 

Szólj hozzá!

Címkék: lakás devizahitel lakhatás halat vagy hálót

Devizahitel sztori III/1. rész - Elmúlt 8 év vagy AntallBorossHornOrbánMedgyessyGyurcsányBajnai?

2013.10.12. 13:49 penzkapu

III. A magyar út

1. Elmúlt 8 év vagy AntallBorossHornOrbánMedgyessyGyurcsányBajnai

netán MoszkvaBrüsszel?

A Kádár-korszakban hitelfelvétel volt a gazdaság által ki nem termelt fogyasztás fedezete. De mi következett utána?

Az 1990-es években annyiszor hallottuk, hogy „Addig nincs baj, amíg a folyó mérleg deficitjét a működő tőke beáramlás fedezi.” Lefordítom: A rendszerváltás után lényegében a családi ezüst (pontosabban az ország szerszámkészletének) kiárusítása, egy újfajta eladósodás következett.

Azért, hogy továbbra is lehessen költekezni. Persze ebből a háztartások közvetlenül nem sokat éreztek. Hacsak azt nem, hogy a már régóta elavult és csak veszteségek árán finanszírozható intézményi struktúra tovább működött. Volt nyugdíj, még nem omlott össze az egészségügyi ellátás, és Milka csokiért sem kellett már nagymamástól Bécsbe utazni.

Ez a korszak ágyazott meg a „Nem leszünk gyarmat” jelszónak. Nem leszünk, mert bizonyos értelemben egy ideje azok vagyunk. Azzal, hogy tovább már nem tartottunk igényt szerszámainkra, és az ebből származó jövedelemre. Ehelyett kizárólag a munkánkból kívántunk megélni, a szerszámok nagy részét a külföldi tulajdonosi hátterű vállalatokra hagyva.

Egyszerűbben fogalmazva, a munkamegosztásban a könnyebbik utat, az alkalmazott szerepkört választottuk, a tulajdonos funkciójával járó nehézségeket nem vállaltuk. Aminek egyenes következménye, hogy az előnyeiből sem részesülünk. Jórészt külföldiek kezébe került a kockázat és a nyereség, nálunk pedig csupán a munkabér maradt.

Vagyis szinte országos méretben egy minél alacsonyabb szintre leszorítandó költség lettünk a multik könyvelésében.

Sikerült a mezőgazdaságot nagyrészt, az ipart pedig elég jócskán szétverni. Az 1956-os „Ruszkik haza” szlogent felváltotta a „Товарищи – конец” (Elvtársak – vége van). Pedig független, az eseményektől távol élő szakértők óva intettek attól, hogy hirtelen feladjuk a volt Szovjetunió és a KGST jelentette piacokat. Hiszen a magyar gazdaságnak - akkori fejlettségi szintjén - a világpiacon esélye sem volt.

A hozzátartozókat is beleszámítva több millió ember veszítette el stabil megélhetését. Egy részüket sikerült a munkanélküliség elől rokkantnyugdíjba menekíteni, ami később további problémákat okozott.

Az 1990-es választásokon a többséget a „szociális piacgazdaság” vonzotta. Már akkor sem értettem, mi az. Valami kotyvalék?

  • Szociális(ta) – Hozzáállás a munkához: Hogy más is hozzáférjen!
  • Piac – Legyen teli áruval!
  • Gazda(g)ság – Jó sok zsetonom legyen vásárolni!

Csakhogy ez így nem működik. Ahogy a mondás szól: „Ön a háromból kettőt választhat.” Ennél többet majd csak akkor, ha meglesznek a piacgazdaság alapjai – legalább a fejekben. Fordítva nem működik.

 

Következik: Halat vagy hálót?

 

Szólj hozzá!

Címkék: devizahitel szociális piacgazdaság

Devizahitel sztori II/8. rész - Durrr…

2013.10.11. 11:21 penzkapu

8. Durrr…

Az előbbiekben leírtak miatt a kamatfizetés mindig kiszippant a gazdaságból valamekkora valós teljesítményt. Ebből pedig korlátozott mennyiség áll rendelkezésre. Ameddig a gazdaság nő, addig látszólag minden rendben.

Ha viszont bekövetkezik egy olyan állapot, amikor – a túlzott mennyiségű hitel miatt – már több kamatot kell(ene) fizetni, mint amennyi valós teljesítményt a gazdaság nyújtani tud, akkor gond lesz a kamatfizetéssel. Igazából ez jelenti a hitel-lufi korlátját és egyben végét.

És amikor ebbe a korlátba beleütközünk, az sokkal nagyobbat szól, mint amikor a nyersanyag-, az ingatlan vagy a tőzsdei lufi pukkad ki! Vajon miért?

Ahhoz, hogy erre a kérdésre válaszolni tudjunk, nézzük meg, hogy a felvett hitelt melyik gazdasági szereplő miből fizeti vissza? Bank esetében nem nagyon van értelme az egymás közti hitelekkel foglalkozni, ez lényegében csak banktechnikai művelet.

Az állam többnyire újabb hitel felvételével törleszti a régit. Igaz, hogy e folyamat során egyre jobban eladósodik, de nem zavartatja magát.

A vállalat, ha képes valós teljesítményt nyújtó új kapacitást létrehozni a hitelből, akkor ebből az új kapacitásból tud fizetni.

A háztartásnak ilyen kapacitása többnyire nincs. Amit a hitelből vásárolt, azt javarészt elfogyasztotta, maximum a munkaerejét, illetve az érte kapott fedezet nélküli pénzt ajánlhatja föl. És szép lassan ez vezet odáig, hogy lényegében adósrabszolgává válik. Vagy odaadja az eddigi megtakarításait (a „családi ezüstöt”). Az érte kapott pénzből pedig törleszt a banknak.

Mit csinál a bank ezzel a pénzzel? Amíg fújható a lufi, addig új hitelként visszajuttatja a gazdaságba. De amikor már mindenki jóllakott és köszöni, de nem kér több hitelt, akkor a folyamat a vége felé közeledik.

Ha a bank tulajdonosa talál még fújható lufit, megteheti, hogy a pénzt a bankból kivonva ebbe rakja át. Ha okos, akkor ezt is csinálja. De csak a nyereség egy részével teheti, különben fel kell számolnia a bankot.

Ez pedig csak akkor következik be, ha már nagyon muszáj. Egyrészt azért, mert amíg „megy a bolt”, bolond lenne levágni az aranytojást tojó tyúkot.

Másfelől olyan ez a szituáció, mint amikor Neked egy teljesen új szakmát kell tanulni: eleinte kényelmetlen, no meg idő kell a gyakorlat megszerzéséhez. Harmadrészt pedig - mi lesz a bank alkalmazottaival, betéteseivel és az adósokkal? Azért e kérdés megválaszolása sem megy egyik pillanatról a másikra.

Amikor pedig már végképp nem tud hova menni a lóvé, akkor a bank a visszakapott zsetonokat kénytelen megsemmisíteni. Ami azt jelenti, hogy a gazdaságból a pénz elkezd elfogyni. Ezt hívják deflációnak, ami az infláció – a felfúvódás – ellentéte, csak sokkal hevesebb és fájdalmasabb lefolyású. Viszont ha már túl vagyunk rajta, az nagy megkönnyebbülés. :-)

Az árak csökkennek. Ennek még örülnénk. Sajnos a munkabérek is. Itt kezd fájdalmassá válni a dolog. A fizetőképes kereslet is csökken, ami miatt a meglévő termelő kapacitás egy része (sőt idővel egyre nagyobb része) fölöslegessé válik. A dolgozókat elküldik, ami tovább csökkenti az árakat.

Ez a folyamat – hacsak valami csoda nem történik - egy megállíthatatlan lefelé irányuló spirál, a vége pedig a visszatérés a halászó, vadászó, gyűjtögető életmódú társadalomhoz. Ahonnan indultunk. Előre a múltba!

Mai világunkban pedig már a nagy válságból kivezető mesterségesen gerjesztett kereslet sem segít, hiszen épp e módszer végletekig fokozása vezetett a mai helyzethez.

 

Következik: A magyar út

Elmúlt 8 év vagy AntallBorossHornOrbánMedgyessyGyurcsányBajnai?

 

Szólj hozzá!

Címkék: lufi devizahitel defláció

Devizahitel sztori II/7. rész - Az igazi átverés!

2013.10.11. 11:16 penzkapu

7. Az igazi átverés!

A fogyasztásra felvett hitelekkel további bajok is vannak. Tudtad, hogy kétféle pénz létezik a világon? Az egyik mögött valós fedezet: valódi teljesítmény áll. A másik mögött nincs valódi fedezet. Ma már szinte csak ilyen pénz van a világgazdaságban.

Ráadásul – és ezt kevesen tudják, bár nem titok – az 1970-es években az USA lebontott egy korlátot a fedezet nélküli pénz további terjedése elől azzal, hogy megszüntette a dollár közvetlen aranyra, ezüstre válthatóságát. Ezt már csak a szabadpiacon lehet megtenni.

A fogyasztási célú hitel ugyan nem hoz létre új értéket, visszafizetésekor (és kamatfizetéskor is!) viszont valós teljesítményt kell érte adni. Ráadásul a munkabérből élő emberek ezért a valós teljesítményükért virtuális, értéktelen pénzt kapnak. Ez az igazi átverés!

 

Következik: Durrr…

 

Szólj hozzá!

Címkék: devizahitel

Devizahitel sztori II/6. rész - A hitel mint piramisjáték

2013.10.11. 11:13 penzkapu

6. A hitel mint piramisjáték

Mert van egy speciális szereplő, akinek ugyan nem lenne szabad a gazdaságba (aktívan) beavatkozni, mégis aktív szereplő. Ez pedig az állam. Ugyan csak átmenetileg lett volna szabad neki eladósodni, de a tehetetlensége hajtja tovább. Ennek okaiba most ne menjünk nagyon bele. A lényeg, hogy az állam szereplői (a politikusok) hogy úgy mondjam, „más szerszámával verik a csalánt”. Nekik nem fáj.

Most tudok válaszolni arra a kérdésre, hogy miért nem szabad a fogyasztást hitellel ösztönözni. Mert a fogyasztási hitel „buli” pont olyan, mint egy piramisjáték: a régi beszállókat csak az új beszállók tudják kifizetni. (Hiszen nem keletkezik új érték, épp ellenkezőleg - az érték elfogyasztása a kívánatos.) Ha nincs több új beszálló, az egész összeomlik.

Van egy jó kérdés: Mikor kell egy piramisjátékból kiszállni? Mindenki tudja a választ: Már beszállni sem szabad. Csakhogy az állam valamikor beszállt és mostanra látszólag ördögi körbe került. Két kiút van: A teljes összeomlás vagy pedig ha a fogyasztás helyett az új értékek létrehozását kezdi el ösztönözni.

Előbbi az államcsőd, utóbbi a gazdasági csoda esete. Jól benne vagyunk a szószban!

 

Következik: Az igazi átverés!

 

Szólj hozzá!

Címkék: piramisjáték devizahitel

Devizahitel sztori II/5. rész - A végzetes hitel-lufi

2013.10.11. 11:09 penzkapu

5. A végzetes hitel-lufi

A buboréknak van egy olyan tulajdonsága, hogy előbb-utóbb mindenképpen kipukkad. De hogy is néz ez ki az előbb felsorolt esetekben?

Nyersanyagok, áruk nem szaporíthatók korlátlanul, tehát ha pénz áramlik beléjük, az áremelkedésben ölt testet. Ez csökkenti az irántuk megnyilvánuló keresletet, ezért az ár nem tud a végtelenségig emelkedni. Egy pontot elérve a pénz elkezd belőlük kiáramlani, és előbb-utóbb visszaáll a „normális” állapot.

Vállalkozás és alesete az ingatlan: Szaporítható, hiszen bármikor tudsz új céget vagy épületet létrehozni. Emiatt kapacitásfölösleg tud benne kialakulni. Persze ehhez idő kell, addig a beáramló plusz pénz itt is áremelkedést okoz.

Ugyanúgy le tud ereszteni, mint a nyersanyagnál. Csak annyi kell hozzá, hogy a pénz elkezdjen belőle máshova vándorolni. Persze nyilván a tulajdonos számára ez veszteséggel jár (kivéve, ha még az áremelkedés előtt jutott hozzá), de a világgazdaság előbb-utóbb helyre tud állni egy ilyen lufi után. (Fölszívódik a kapacitásfölösleg, ha másképp nem, állami beavatkozás révén.)

Nem adóssággal kapcsolatos értékpapírok: A részvény ugyan tulajdonrészt jelent egy vállalkozásban, de nem jellemző rá, hogy szaporodna, ezért a beléáramló pénz áremelkedést okoz. (Nyersanyag-papíroknál hasonló a helyzet.) Amikor már nem jön több pénz, leereszt vagy kidurran.

E három eset közös jellemzője, hogy a pénz értékre cserélődik. Ellenben az adóssághoz kapcsolódó értékpapírok esetében ilyen érték nincs: a pénz a hitelnyújtás révén újabb pénzt – önmagában értéktelen dolgot - hoz létre. Ráadásul kamatot kell érte fizetni, amihez további pénzt kell létrehozni. A tetejébe még amikor a  hitelnyújtó megkapja a kamatot, ez a pénz is újra helyet keres magának.

Vagyis a kamat csak tovább fújja a lufit. Mivel a pénz gyakorlatilag korlátlanul szaporítható, itt is kapacitásfölösleg keletkezik. Mit jelent ez a fölösleg? Azt, hogy már annyi hitel van a gazdaságban, amennyire nincs szükség. Egy hasonlattal élve: Annyi víz van a szivacsban, hogy folyik ki belőle. Telítődött. Ma már egyszerűen nincs olyan gazdasági szereplő, amelyik képes és hajlandó újabb hitelt felvenni.

Hogy érezzük a dolog jelentőségét, foglaljuk össze! A hitel egy olyan eszközcsoport, ami:

  • Korlátlanul szaporítható, tehát kapacitásnövekedést okoz.
  • Nincs tényleges értéke.
  • A belőle származó kamatjövedelem elsősorban az eszközcsoporton belül marad.
  • A növekedésnek nincs ésszerű korlátja. Egyedüli korlátot az jelent, amikor a gazdaság már nem tud több hitelt felvenni. Csakhogy erről a pontról nem lehet visszafordulni – a lufi nem ereszthető le, mindenképpen durranni fog.

Fölmerül a kérdés, hogy közvetlenül a telítődés előtt miért nem hagyják abba a bankok a további hitelek folyósítását? Hiszen itt még – mint okos pénz – némi veszteséggel ugyan, de viszonylag kis megrázkódtatással ki lehetne szállni.

 

Következik: A hitel mint piramisjáték

 

Szólj hozzá!

Címkék: lufi adósság devizahitel