Mutassuk meg, hogy Magyarország egy gazdag ország! No nem úgy, hogy alagutat építünk a domboldalba meg viaduktot a síkságon. Meg milliós apanázst fizetünk dilettáns képviselőinknek. Bár azt mondják, minden nép olyan vezetőket kap, amilyet megérdemel.
Mutassuk meg, hogy jobb vezetőket érdemlünk! Hogyan? Úgy, hogy nem várunk rájuk, hanem kezünkbe vesszük sorsunkat. Hát hol az a híres szürkeállomány, amire olyan büszkék vagyunk?
Mert szellemiekben igenis gazdagok vagyunk, csak ezt többnyire nem tudjuk jól anyagi javakra váltani. Nem, mert az elmúlt párszáz évben nemigen volt erre a készségre igény. Valahogy anélkül is elevickéltünk a történelem viharában.
De ennek az időnek vége! Beköszöntött az információs kor, és ez egyben történelmi lehetőséget hozott az ország számára – ha megtanulunk jól sáfárkodni az „ásványkincseinkkel”.
Egyben módunk van arra is, hogy kihasználatlanul hagyjuk ezt a lehetőséget, és örökre elsüllyedjünk a változások tengerében. Vörösmarty sorai rég nem voltak ilyen aktuálisak: „S a sírt, hol nemzet sűlyed el…”
Mert igen, az is benne van a pakliban, hogy Magyarországot hosszú időre letörlik a térképről. Csak ezúttal senki nem fog egy könnyet se ejteni értünk.
Hihetetlen? Akkor nézzük! A berlini fal leomlásával egyben ledőlt az utolsó akadály az előtt, hogy Európa is belépjen az információs korba. Egy letűnőben lévő kor nem működő struktúráinak romjait hagytuk magunk mögött.
A „létező” szocializmus romjait, a jóléti állam romjait, és azt az ideát, hogy fogyasztási hitelekre lehet működő gazdaságot építeni. Ezek a romok sokakat maguk alá temettek. Aki az elmúlt húszegynéhány év vesztese, az ezt a saját bőrén érzi.
Pedig Magyarországnak nem kis szerepe volt a berlini fal leomlásában.
Ennek ellenére magunk előtt görgetjük ezeket a romokat, ahelyett, hogy megszabadulnánk tőlük. Túllépnénk rajtuk, és fölhasználnánk az új kor fölépítéséhez. Egyszerűen beépítenénk az új struktúrákba, és végre jól élhetnénk.
Az el nem takarított romok nagyon veszélyesek. Mert a letűnőben lévő kor struktúráit létrehozó és éltető gondolatok a romok alatt tovább működnek és további szegénységet hoznak létre.
Mire gondolok? A minden áron egyenlőségre törekvés felfalja a kiválóságra törekvést (ami a húzóerő lenne), ezáltal középszerűséget és nyomort hoz magával. A jóléti állam felfalja a középosztályt, minden terhet az ő nyakába rak, a végeredmény megint csak nyomor. A fogyasztási hitel éppen azt falja föl, amiért létrejött: a fogyasztást.
Mára elértük, hogy az állam teljesen ránk telepedett. Ahelyett, hogy az érdekünkben járna el, választott képviselői(nk) útján uralkodik rajtunk. Márpedig az uralkodó csak egy szűk réteg érdekeit tudja képviselni, és ezek soha nem esnek egybe az alattvalók többségének érdekeivel.
Erős középosztály nélkül egyetlen közösség sem lehet erős. Nem erős (minden erőforrás fölött rendelkezni kívánó) államra, hanem erős állampolgárokra van szükség.
Odáig rendben van, hogy „a krumplileves legyen krumplileves”! De azt már hadd ne az állam mondja meg, hogy mikor mi legyen az ebéd! Főleg, ha neki a krumplileves ízlik a legjobban, én meg inkább zöldséglevest óhajtok kanalazni. Most. Máskor meg mást.
Ne várjunk hát az államra! Ne várjunk arra, hogy mindent megold helyettünk és megvéd a viharos sebességgel átalakuló gazdasági környezet hatásaitól. A nyugdíjunkat és a munkahelyeinket már megvédte (nem csak nálunk), ki tudja mi lesz a következő lépés.
Itt az ideje a saját lábunkra állni, de ehhez az kell, hogy legalább a gazdaság alapvető fogalmaival és összefüggéseivel tisztában legyünk. Hogy jártasak legyünk abban, ahogyan ezeket saját érdekünkben használhatjuk, és senki ne tudja ellenünk fordítani.
Ehhez az irományhoz az utolsó lökést adta, amikor megtudtam, hogy az érettségi nem követeli meg pl. a részvények ismeretét sem. De könyörgöm: Hogyan lesz itt bármilyen piacgazdaság, ha az alapokat se tanítjuk meg? Vagy inkább ne legyen piacgazdaság? „Kérem, szavazzanak!”
Ezért most nagy fába vágom a fejszémet. Igyekszem emberi nyelven elmondani a történelmi lehetőség kihasználásához szükséges alapvető minimumot. Előrebocsátom, hogy nem kell velem mindenben egyetérteni. Sőt, akár semmiben. Senkire nem akarom ráerőltetni a véleményemet.
Fogjuk fel úgy, hogy ez is egy érdekes nézőpont. Vitaalapnak talán jó lesz.
Folyt. köv.
